Szergej Gorkov ukrán sajtóbeszámoló szerint azt mondta, hogy a bank felügyelőbizottsága a jövő héten dönt az eladásról, és a lehetséges vevő az OTP-csoport. Hozzátette, vannak javaslatok, ezekről most tárgyalnak.
Az OTP az MTI érdeklődésére azt válaszolta, a bank stratégiai célkitűzései továbbra is változatlanok az akvizíciókat illetően: megvizsgálja a lehetőségeket és elsősorban azon országok állnak a fókuszban, ahol a bank jelen van, azonban piaci mérete nem éri el az optimális szintet.
Kapcsolódó
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója kedden a Reuters és a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt mondta, az OTP megkezdi egy ukrán bank előzetes vizsgálatát is, de nem az orosz tulajdonban álló Prominvestbankról van szó. Hozzátette, ha a tulajdonos eladja a Prominvestbankot, az OTP fontolóra veszi a lehetőséget.
Petro Porosenko ukrán elnök múlt hét csütörtökön egy évre szankciókat léptetett életbe az Ukrajnában működő öt orosz pénzintézet leánybankjával szemben. Az intézkedés értelmében megtiltják az orosz bankoknak, hogy tőkét vigyenek ki az országból, illetve bármilyen más pénzügyi tevékenységet végezzenek az anyacég javára. A szankciók öt orosz pénzintézet, a Sberbank, a Prominvestbank, a VTB Bank, a BM-bank és a VS Bank leányait érintik. Ezek közül az első három állami tulajdonú, ötük ukrajnai piaci részesedése 8,6 százalék.
Tavaly augusztusban a Kommerszant orosz napilap írt arról, hogy az OTP megvásárolná az orosz Vnyesekonombank ukrajnai leánybankját, a Prominvestbankot. Szergej Gorkov ekkor bejelentette, hogy van pályázó az ukrajnai leánybank megvásárlására, de kilétét nem fedte fel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet