A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) 2012. február 13. március 31. között jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé, ezért 30 millió forint bíráságot szabott ki a vállalkozásra - közölte a GVH. A büntetésre az adott okot, hogy a Vodafone a hivatal szerint valótlanul állította tévékampányában, hogy a szélessávú mobilinternet-hálózata bárhol elérhető, míg a versenytársaké nem.
A GVH súlyosító tényezőként értékelte többek között azt, hogy a jogsértés közel két hónapot ölelt fel, illetve az intenzív kampánynak köszönhetően a fogyasztók széles körét érintette. Szintén súlyosító körülményként vette figyelembe a GVH, hogy korábban már több alkalommal megállapította, hogy a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt