Hétfőig folyamatosan tesztelik a pedagógusokat az oktatás és az óvodai nevelés 2021-es megkezdése előtt. A tesztelési lehetőséget a szakképzési intézmények dolgozóira is kiterjesztették, ahol ugyan január 11-ig digitális munkarendben folyik az oktatási munka, de a szakmai gyakorlatok, konzultációk miatt lehetnek olyan oktatók, akik találkoznak diákokkal.
A mentőszolgálat és a kormányhivatalok mintavételi pontjain már zajlik a tesztelés, amelyeket jelentős részben orvostanhallgatók végeznek - írja a Telex. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár december 29-én, kedden azt mondta: addig 7400 iskolai és óvodai dolgozó regisztrált a tesztelésre. A tesztelést azoknak javasolják, akik tüneteket vettek észre magukon, illetve a téli szünetben történt kontaktusok miatt szeretnének megbizonyosodni arról, hogy nem fertőzöttek.
December eleje óta több körben volt már tömeges tesztelés a pedagógusoknál, akkor 181 ezer egészségügyi, szociális és oktatási dolgozó vett részt az ingyenes szűrésen. Az összes teszt 2,44 százaléka lett pozitív, ami 4436 pozitív esetet jelentett.
A szombat reggeli magyar adatok szerint újabb 1410 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 114 beteg.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket