A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A főleg festékeket és építőipari vegyszereket gyártó cég a közelmúltban írta alá a szerződést a Technokol Rapidot és más, a piacon jól ismert − így például a gyorsragasztó Ferrobondot − előállító céggel az adásvételről. A Ferrokémia − korábban szövetkezet − egy budapesti és egy várpalotai telephellyel rendelkezik és éves árbevétele 300 millió forint volt 2011-ben. A cég különlegessége, hogy mind a 31 alkalmazottja egyben tulajdonos is − tőlük vásárolta meg a céget a Kemikál. Szilvássy Csilla, a Kemikál tulajdonosa a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a termelést már át is helyezték a Kemikál nyíradonyi gyárába, az angyalföldi és várpalotai telephelyet pedig hasznosítani kívánják. A Kemikál tavalyi árbevétele 1,2 milliárd forint volt, adózás előtti eredménye pedig 100 millió forint körül alakul.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép