A sztrájk alatt - amelynek befejező időpontja még nem ismert - a belföldi és a nemzetközi vonatközlekedésében vonatlemondásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítani.
Szerdától a Budapest-Keleti pályaudvarról menetrend szerint 20 óra 5 perckor induló Metropol EuroNight vonat csak Drezdáig közlekedik. A Keleti pályaudvarra menetrend szerint 8 óra 35 perckor érkező vonat is csak Drezda és Budapest között közlekedik.
A Keleti pályaudvarról 5 óra 25 perckor induló Jeszenszky János EuroCity vonat, a 7 óra 25 perckor induló Porta Bohemica EC, valamint a Keletiből 9 óra 25 perckor induló Hungária EC csak Drezdáig közlekedik.
A Münchenbe közlekedő és az onnan érkező railjet vonatok korlátozás nélkül közlekednek, miként az ezen a szakaszon közlekedő Kálmán Imre vonat is.
Közleményükben azt írták: az utasok Németországba, illetve Németországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyükkel az utazásról lemondhatnak. A Magyarországon váltott jegyeket, és ebben az esetben az ülőhelyjegyeket is, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatérítik az utasoknak vagy más időpontra érvényesítik. A visszatérítést az utasok a jegyet kiadó országokban, általában a nemzetközi pénztáraknál kérhetik.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre