Frank György márkaigazgató egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel pár éven belül több százezer roncs autó keletkezik Magyarországon, ideje azon gondolkodni, hogy mi legyen ezek sorsa.
2013 óta évről évre nő a külföldről behozott gépkocsik száma. A Datahouse adatai szerint az idén az első fél évben 69 990 autót importáltak a magyar vásárlók, míg tavaly az első fél évben 57 274 autó érkezett külföldről. A kisméretű haszonjárművek piacán is hasonló a tendencia: 2016 első hat hónapjában 7149 járművet hoztak külföldről Magyarországra, 21,4 százalékkal többet, mint 2015 ugyanezen időszakában.
A vevők bő hatvan százaléka tíz évnél idősebb autót hoz be, jellemzően alsó- és felső-középkategóriás gépjárműveket. Szakértők szerint ezeknek a kocsiknak a nagy része öt éven belül csak aránytalan mértékű ráfordításokkal marad közlekedésre alkalmas.
A DasWeltAuto a Volkswagen konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria csoport tagja. A cég egyedüliként rendelkezik országos értékesítői hálózattal, 28 értékesítőhelyén az ügyfelek állapotfelmérésen átesett, szervizelt autók közül választhatnak. A DasWeltAuto kereskedései tavaly összesen 6078 gépkocsit értékesítettek országszerte, a hálózat 3,4 százalékkal több kocsit adott el, mint egy évvel korábban.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon