A Közbeszerzési Értesítőben megjelent nyílt felhívás szerint a keretösszegből azok az intézmények igényelhetnek szolgáltatást, amelyek uniós finanszírozásból fejleszthetik az informatikai rendszerüket. A szakértői szolgáltatás két részből áll. A nagyobb - 13 milliárd forintos - részből (egyebek mellett) a folyamat- és szervezetfejlesztéshez, az igazgatásszervezéshez és szabályozáshoz, a pénzügyi tervezéshez, továbbá a teszteléshez és oktatáshoz igényelhetnek szakértői szolgáltatást azok, akik fejlesztik az informatikai rendszerüket.
A második részre csak 3 milliárd forint jut, ebből a közigazgatási informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához, bevezetéséhez kapcsolódó minőségbiztosítási szolgáltatásokat lehet finanszírozni.
Kapcsolódó
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben, a felhívás körébe tartozó tevékenységből - az első részhez kapcsolódóan - legalább nettó 2 milliárd, míg a második részhez kötődően legalább 500 millió forint árbevétele volt.
Az ajánlatok beadási határideje január 20. Az értékelésnél az ajánlattevő szakembereinek tapasztalata 30, míg az ár 70 súlyszámmal esik latba.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép