Az esztergomi székhelyű Neuzer Kft. nyerte a Magyar Posta kerékpár-beszerzési tenderét: a cég november végéig 4 800 darab kerékpárt szállít, amelyekért a posta a kiviteltől függően 64-86 ezer forintot fizet, a teljes beszerzés értéke nettó 369 millió forint – írja az MTI Eco. A közlemény szerint a kedvező ár elérését nagymértékben befolyásolta, hogy egyrészt a most lezárult pályázat a korábbitól eltérő műszaki tartalommal jelent meg, másrészt a pályázóknak a korábbi 5 évvel szemben csak két éves garanciát kellett vállalniuk. A szerződést várhatóan július 20-án írják alá, az esztergomi cég ezt követően független szervezettel bevizsgáltat két kerékpárt: ha ezek megfelelnek az előírásoknak, akkor legkorábban szeptember végén elkezdheti a szállítást. A teljes mennyiséget 2009. november 30-ig kell a Magyar Posta hat kijelölt telephelyére szállítani. A Magyar Posta eredetileg 2007-ben írt ki közbeszerzési eljárást kerékpárszállításra és -szervízelésére, azt akkor a Cronopont Kft. nyerte meg. A Magyar Posta azonban 2008 július végén elállt a szerződéstől, mert a Cronopont nem volt képes a szerződésben meghatározott kerékpárok szállítására. Az új kiírás kizárólag csak kerékpárok szállításáról szólt, azaz a korábbi pályázattól eltérően nem tartalmazta a karbantartást és javítást. Ez a megoldás megfelel az európai postai gyakorlatnak, továbbá kiszélesítette a versenyt, mert valamennyi kerékpárgyártónak lehetőséget biztosított a pályázaton történő részvételre - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
A másfél milliós motorjavítás
Vajon ez így volt korrekt?