Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tendert írt ki a hűtővíz biztosítására, alacsony vízállásnál. Ezt úszóművekre szerelt dízel szivattyúkkal kell biztosítani. A közbeszerzést a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a VIKIV Vízügyi Kivitelező Kft. nyerte 1 milliárd 196 millió forinttal.
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy 2 milliárd 385 millió forintos keretszerződést kötött a projektjei előkészítésének segítésére. A segítő cégek a következők lettek: TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft., Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kft., UTIBER Közúti Beruházó Kft. és a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Kapcsolódó
A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár építését kérte a miskolci egyetemváros területén. Ezt a tendert a Mészáros Lőrinc gyermekei tulajdonában lévő FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt., valamint az Építő-és Épületkarbantartó Zrt. nyerte 7 milliárd 8 millió forinttal.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság írta ki a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciójára a tendert, amelyet 2018 szeptemberében nyert meg a KÖTIVIÉP’B Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs Kft. 3 milliárd 597 millió forinttal. Az ár most 4 milliárd 22 millió forintra emelkedett. Az indok: a vezetőmű oszlopok acéllemezei jelentősen korrodáltak, így a létesítmény használhatatlan állapota, valamint az altalajviszonyok együttesen indokolják a műszaki tartalom változását.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit