Az elmúlt hetekben komoly közlekedési és parkolási gondokat okozott a Normafára kiránduló tömeg. Az önkormányzat felhívásai ugyan jelentősen mérsékelték a látogatók számát, de a múlt hétvégén még mindig többen érkeztek a Normafára, mint ahány autó parkolni tudott - indokolta a próbajáratra vonatkozó javaslatát az önkormányzat.
A BKK 212N Normafa jelzéssel már a héten elindítja a szombaton és vasárnap 9 óra és 15 óra 40 perc között közlekedő, 20 percenként induló buszjáratát.
Az önkormányzat által megnyitott és ingyenessé tett Jagelló úti parkoló mellől induló busz a 212-es jelzésű járat útvonalát követi, visszafelé pedig a Csörsz utca felé közlekedik, majd a BAH-csomópont előtt a Jagelló parkolónál fordul vissza a Normafa irányába.
A járat normál díjszabással vehető igénybe és az önkormányzat ingyen maszkot biztosít a próbajárat azon utasai számára, akik otthon felejtették a sajátjukat. A 212N azok számára nyújthat segítséget, akik mindenképpen a Normafát választják kirándulásuk célpontjaként, de nem terhelnék autójukkal a területet, és azt sem szeretnék, ha visszafordítanák őket a rendőrök, rendészek, vagy órákig kelljen parkolóhelyet keresniük.
Az önkormányzat a közleményben ismételten arra kéri azokat, akik a Normafát választják szabadidős tevékenységükhöz, hogy tartsák egymástól a megfelelő távolságot.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!