A dunaújvárosi acélműnél, a Dunaferrnél a dolgozók 70 százaléka a termelésben dolgozik, náluk szó sem lehet otthoni munkavégzésről, de az adminisztratív munkakörökben kérhetik a home office-t. Ezekkel a feltételekkel:
- az otthoni munkavégzésben a heti 5 napos munkahetet 3 napra csökkentették,
- a maradék napokra szabadságot kell kivenni, fizetettet vagy fizetés nélkülit.
A szabadnapokon nem kell dolgozniuk az otthon maradóknak, viszont aki fizetés nélküli szabadságon van, annak fizetnie kell maga után az egészségügyi szolgáltatási járulékot, napi 257 forintot. A dolgozók nehezményezik, hogy a szabadságukból is be kell áldozni, ha otthonról dolgoznának. Az üzemi tanács pedig azt, hogy nem egyeztettek velük előzetesen erről a rendelkezésről.
Kapcsolódó
A Dunaferr a portál megkeresésére közölte, az otthoni munkavégzés nem kötelező, csupán lehetőség, amit munkavállalói kérésre vezettek be. A munkáltató leszögezte, a törvénynek megfelelően jártak el, hiszen a dolgozó csak évi hét nap szabadságról rendelkezhet, a többi a munkáltató hatásköre.
Bármennyire sérelmezik a megoldást a dolgozók, munkajogilag nincs kivetnivaló az acélműnél alkalmazott módszerben. Ráadásul a veszélyhelyzet alatt a Munka Törvénykönyvétől eltérő megállapodást is köthet a munkaidő-beosztásról a munkáltató a dolgozó beleegyezésével. (Ez az a módosító, amelyet nemrég Orbán Viktor lengetett be Facebook-nyilatkozatában.)
Három műszak mellett még hétvégén is kell dolgozni
Egy kisgyermekes édesanya azt panaszolta, hogy az állandó három műszak mellett már hétvégente is egy-egy napot dolgozniuk kell a Coloplast Hungary Kft.-nél. Miközben a gyerekek is otthon vannak, a háztartást is el kell látni, és aggódnak amiatt is, hogy tömött buszokon kell bejárniuk a járvány kellős közepén a munkahelyre. A 24.hu olvasója azt állította, nyilatkozatot íratnak alá a hétvégi munkavégzésről, és aki nem vállalja, azt felmondással fenyegetik. Megkerestük a céget, ahol azt válaszolták, utánanéznek a dolognak, és ha így van, intézkedni fognak.
Igaz, hogy a Munka Törvénykönyve fő szabálya szerint a heti munkaidő nem lehet több 48 óránál, de több műszakos munkarendben is el lehet rendelni vasárnapi munkavégzést, azzal, hogy a munkaidő-beosztást egy héttel előbb közölni kell a dolgozóval, csakhogy a veszélyhelyzet miatt ettől is el lehet tekinteni. A heti pihenőnapokat, illetve a minimális napi és heti pihenőidőket azonban ekkor is kell biztosítani.
Az új szabályok szerint ugyan el lehet térni a Munka Törvénykönyvétől a munkaidő-beosztásnál, de, ha a munkavállaló nem járul hozzá, hogy heti pihenőnapján vagy heti pihenőidejében dolgozzon (és a kollektív szerződés sem rendelkezik erről), akkor a munkáltató jogtalanul járhat el.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)