Több ponton is kedvezőbbé tette a személyi kölcsön feltételeit a Magyar Posta. Az országszerte már 345 postán elérhető hitel maximális futamideje 48 hónapról 72 hónapra nőtt, így az érdeklődők legalább két- és legfeljebb hatéves törlesztést vállalhatnak. Az ügyfelek visszajelzései nyomán a felvehető hitel maximális nagysága is nagyobb lett, 500 000 helyett egymillió forint, míg a legalacsonyabb felvehető összeg továbbra is 200 000 forint marad. Jó hír az is, hogy az igényléshez elegendő, ha az elmúlt 3 havi jövedelem átlaga eléri a 80 000 forintot a korábban megkövetelt 100 000 forint helyett.
Megbízható, jól tervezhető kölcsönről van szó, hiszen az ingatlanfedezet nélkül, szabadon, bármire (például tartós fogyasztási cikk, gépkocsi vásárlás, lakásfelújítás stb.) felhasználható hitel esetében sem árfolyam- sem kamatkockázat nincs. A kölcsön ugyanis egyrészt kizárólag forint alapon igényelhető, másrészt a kamat a teljes futamidő alatt fix, ami előre kiszámítható, tervezhető, változatlan mértékű törlesztőrészletet biztosít.
Az igénylés feltételeiről korábban Szauer Tamás általános vezérigazgató-helyettese számolt be a Napi.hu-nak. E szerint az ügyfélnek legalább hathavi alkalmazotti munkaviszonyt vagy öregségi nyugdíjstátuszt kell felmutatnia, illetve nem szerepelhet a negatív KHR- - korábban BAR-ként ismert - listán, illetve az igénylés során adóstárs is bevonható. Azzal, hogy a személyi kölcsön országosan 345 postán érhető el, gyakorlatilag minden nagyobb településen kínálják a szolgáltatást, miközben a bankok jó része folyamatosan csökkenti lakossági fiókjai számát.
Fontos, hogy a személyi kölcsönhöz nem kell bankot váltani, a Postánál bankszámlát nyitni, ugyanis törleszteni pénztári készpénzbefizetéssel vagy - bármely banknál vezetett - bankszámláról történő átutalással is lehet. Kamatkedvezmény érhető el ugyanakkor, ha a hitelfelvevő a Postánál vezetett bankszámlájára utaltatja a jövedelmét és onnan is törleszt.
A visszavonásig vagy legkésőbb 2015. december 31-ig tartó folyamatos akció keretében a bank elengedi a folyósítási jutalékot, valamint kedvezményes kamatot biztosít ügyfeleinek.
További részletekért kattintson ide.
(Cikkünk megjelenését a Magyar Posta támogatta.)
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni