Mint Demján Sándor elmondta, a most tulajdonába került vállalkozás immár 10 éve együttműködik Kína legnagyobb turisztikai holdingjával, a China International Travel Service (CITS) céggel, amellyel ugyanakkor most közös vállalatot is létrehoznak.
A tájékoztatón elhangzott, az Európa 6 országában 8 vállalatot működtető CITS tavalyi árbevétele elérte a 2 milliárd eurót - legnagyobb utaztatói poziciói mellett Kína szerte Duty Free jogokkal bír, emellett az építőiparban is érdekelt - az utazási szolgáltatásokból az idén 130 millió euró bevételt remél a cég.
A kínai fél 2015-ig évente 50 ezer kínai régiónkba szállítását tervezi - jelenleg 8 ezer vízumot adnak ki kínai polgároknak évente.
A kínai fél felvetette, hogy saját eszköztárával igyekszik újra megteremteni a Budapest és kínai nagyvárosok közötti közvetlen légi összeköttetést, amely a Malév csődje miatt a Peking-Budapest járat felfüggesztéséről döntő Hainan Airlines lépése után jelenleg hiányzik.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót