A Suzuki által kiadott közlemény szerint a hamarosan sorozatgyártásba kerülő új, a jelenleginél méretesebb SX4 kompakt városi sport-szabadidőautó (SUV) - amely S-Cross fantázianéven először a 2012-es Párizsi Autószalonon mutatkozott be - az esztergomi gyárban készül. Bevezetése egyben egy bővítési program kezdetét is jelenti, amelynek keretében a Magyar Suzuki Zrt. új exportpiacokat céloz meg, növeli termelési volumenét, és az esztergomi gyártóbázis még fontosabb szerepet kap a Suzuki globális stratégiájában.
A másik prototípus a Swift modellfrissítését jelenti, aminek keretében az eddigi típusok fejlesztése mellett két új változat jelenik meg: az összkerékhajtású Swift és az ötajtós Swift Sport.
A társaság szerint Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 207,7 milliós uniós támogatással indult projektben számos új műszaki eredmény várható. Az újonnan bevezetett technológiákat, eszközöket és eljárásokat a cég mérnökei japán szakemberekkel együttműködésben tervezik, tesztelik és módosítják.
Hozzáteszik: a fejlesztés nyomán 2013-ban beinduló sorozatgyártással biztonságosabb, környezetkímélőbb, jobban eladható gépkocsik kerülnek piacra. Utóbbi azért is különösen fontos, mert az esztergomi gyár legfőbb piacán, Európában az év első hat hónapjában 77,2 ezer Suzuki kelt el, 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Ez a vesszőfutás már jó ideje tart, a Suzuki eladásai rendre rosszabbul alakulnak az európai piaci átlagnál. Igaz, az utóbbi időszakban a magyar piacon újra előretört a japán márka, de ez messze nem elegendő, hiszen az 5,6 százalékos növekedés is csak 2,1 ezer autót jelentett január-júliusban.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket