Ruska Viktória közölte, a Suzuki és General Motors közötti megállapodás értelmében a GM jövőbeli gyártási terveiről, modellválasztékáról, gyártási darabszámáról nem közölhet információkat, azonban létszámcsökkentést nem terveznek, továbbra is 3400 fő a vállalat létszáma.
Amennyiben egy modell kiesik a gyártásból, akkor módunkban áll egy másikat beemelni a helyére. Fontos, hogy az Agila mellett a Suzuki Splash is itt készül, és egyelőre nem tervezzük a modell gyártásának megszüntetését - tette hozzá a vállalat kommunikációs vezetője.
Tájékoztatása szerint a tavalyi évhez hasonlóan az idén is 170 ezer autó gyártását tervezik, amelyben az Opel Agila is szerepel. A gyártás a thaiföldi cunami miatti alkatrészhiány miatt a tervezettnél lassabb ütemben indult, azonban sikerült a hiányzó alkatrészeket más forrásból, majd a korábbi thai beszállítókon keresztül pótolni.
A Magyar Suzuki Zrt. 2011 júliusában ünnepelte Esztergomban a gyár húszéves fennállását és a kétmilliomodik Suzuki elkészülését. Hisashi Takeuchi vezérigazgató akkor elmondta, hogy a 3400 saját dolgozó mellett az első körös beszállítóknál 18 ezer munkahely és további 84 cégnél 32,6 ezer állás köszönhető a Suzukinak. Az 50 ezer beszállítói munkahely a magyarországi foglalkoztatás egy százaléka.
A vezérigazgató megemlítette, hogy a 20 év alatt 1,29 milliárd eurót, azaz 347 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre. a Suzuki éves exportbevétele 1,4 milliárd euro, ez a magyarországi export két százaléka. Az itt készülő autókat 45 országba exportálják, legtávolabbra Új-Zélandra.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn