A Dakar ralikról ismert Szalay Balázs a kormány által 10 milliárd forinttal támogatott Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont területén szándékozik éttermet nyitni - derítette ki a HVG.
Szalay a közelmúltban önálló céggel pályázott - a márciusban bejegyzett - Várkert Casino Kft.-vel annak az étteremnek az üzemeltetésére is, amely a jegybanki alapítványok épületében, az egykori Várkert Kaszinó, illetve korábbi vízház neoreneszánsz épületében készül.
Az áprilisban alapított Margaret Island Kft.-t a Sirály Csónakház és egyben a tervezett teniszközpont helyrajzi számára jegyezték be. Ebben a cégben Szalay tulajdonostársa Gyulay Zsolt volt olimpiai és világbajnok kajakos, aki az Orbán-kormány alatt a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, majd a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője volt (2016 júliusáig).
Szalaynak eddig is voltak érdekeltségei a vendéglátóiparban.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
