A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. június 30-ai döntésével nyolc budapesti transzportbeton gyártó vállalkozással és a Magyar Betonszövetséggel szemben 2 790 200 000 forint összegű bírságot szabott ki, mert 2005 és 2007 között az ezer köbméter feletti Budapest-környéki transzportbeton megrendeléseket előre meghatározott kvóta mentén felosztották, valamint meghatározták a transzportbeton árszintjét, ezzel egységes, folyamatos és komplex jogsértést követtek el - közölte a GVH.
A GVH a rendelkezésére álló - elsősorban irati - bizonyítékok (találkozókon készült táblázatok és naplóbejegyzések, egyéb feljegyzés) alapján megállapította, hogy a 2005-től 2007-ig terjedő időszakban a Betonpartner Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Cemex Hungária Építőanyagok Kft., a DBK-Földgép Építési Kft., a Duna-Dráva Cement Kft., az Osteuropäische Zementbeteiligungs AG, a Magyar Betonszövetség "v.a.", a Strabag Építő Zrt., a Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft., valamint a Lasselsberger Hungária Termelő és Kereskedelmi Kft. a piac felosztása és a piaci árszint megtartása céljából rendszeresen tárgyalásokat folytattak.
Rendszeresen találkoztak, egyeztettek
A versenyhivatal eljárásában azt vizsgálta, hogy a Betonpartner, a Cemex, a DBK, a Frissbeton, a Holcim, a TBG, a Lasselsberger és a Strabag a Magyar Betonszövetség kereteit is felhasználva 2005-től 2007-ig terjedő időszakban a piaci árszint megtartására és a piac felosztására irányuló tárgyalásokat folytattak-e. A GVH vizsgálata arra is kiterjedt, hogy a vizsgált időszakban a vállalkozások információt cseréltek-e egymással, miszerint bizonyos üzletfeleket kölcsönösen nem szolgálnak ki.
A bizonyítékok szerint az érintett vállalkozások felsővezetői évente egy alkalommal (Magyarországon, Ausztriában), a középvezetők havonta több alkalommal (a Magyar Betonszövetség irodájában) találkoztak. Az egyeztetések célja az volt, hogy a vállalkozók a korábban meghatározott árszinteket és a "védett" vevőiket megtartsák, valamint a piaci részesedéseknek megfelelően felosszák a vevőket egymás között.
Az egyes transzportbeton gyártókkal szemben kiszabott bírságok a következők szerint alakultak (forintban):
- a Betonpartner Magyarország Kft. - 185 400 000
- Cemex Hungária Kft. - 643 900 000
- DBK-Földgép Kft. - 192 000 000
- Duna-Dráva Cement Kft. - 465 800 000
- Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft. - 53 500 000
- Osteuropäische Zementbeteiligungs AG - 550 000 000
- Lasselsberger Hungária Kft. - 270 200 000
- Strabag Építő Zrt. - 428 400 000
A Betonszövetség is kapott egy keveset
A GVH a Magyar Betonszövetséggel szemben jelképes, egymillió forint összegű bírságot szabott ki, mert a jelen ügyben feltárt jogsértésben a szerepe a kartellal összefüggő adminisztratív feladatok ellátására korlátozódott.
A bírság számítása a GVH Elnökének és a Versenytanács elnökének 1/2012. sz. közleményen alapul, amely rögzíti a bírság kiszabásának szempontjait - írta a GVH közleményében. A GVH a bírságkiszabás során releváns forgalomnak az eljárás alá vontak jogsértésének ideje alatt elért, a budapesti és környéki, 1000 köbméter feletti transzportbeton megrendelésekből elért nettó árbevételt tekintette. A bírságkiszabás során döntő súlyt képviselt, hogy az árrögzítés és a piacfelosztás kőkemény kartellnak minősül és a vállalkozások a jogsértő magatartásukkal jelentős mértékben korlátozták a versenyt. A GVH figyelembe vette az érintett vállalkozások piaci részesedését a vizsgált időszakban a budapesti transzportbeton piacon és további súlyosító körülményként értékelte, hogy a transzportbeton árszintjének meghatározását a vállalkozások ténylegesen megvalósították.
A versenykorlátozó megállapodások legsúlyosabb esetét a titkosan megvalósított, úgynevezett kőkemény (hard-core) versenykorlátozások jelentik. Ezek a megállapodások a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, a piac versenytársak által történő felosztására (ideértve a versenytárgyalási összejátszást is), vagy termelési, eladási kvóták meghatározására vonatkoznak, s éppen ezért sem kivétel, sem mentesség alá nem eshetnek.
Informátor segített a leleplezésben - jutalmat kapott
A GVH súlyosító körülménynek tekintette továbbá a felróhatóságot, amelyet különös súllyal értékelt arra is tekintettel, hogy számos bizonyíték igazolta, hogy az érintett vállalkozások a találkozók titkosságának megőrzésére szolgáló fokozott biztonsági intézkedéseket hajtottak végre, amelyek arra utalnak, hogy tisztában voltak magatartásuk jogellenességével. A vállalkozások közül a Strabag Építő Zrt. többszörös visszaeső, erre figyelemmel a GVH vele szemben plusz 200 százalékkal növelte a bírság alapösszegét.
A GVH bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást a vállalkozásoknak a nem fizető vevők kölcsönös ki nem szolgálásával összefüggő és a 2008-tól tanúsított magatartásai vonatkozásában. A GVH munkáját informátor segítette, aki az eljárás alá vontakkal szemben kiszabott bírság egy százalékával megegyező mértékű - 27 902 000 forint - informátori díjban részesül. Az informátor kilétét a GVH semmilyen formában nem fedi fel.
Egy százalék "jutalmat" kap az informátor
A GVH 2010 tavaszán vezette be, hogy a kartellező cégek bírságának 1 százalékát, de legfeljebb 50 millió forintot kaphat az a magánszemély, aki "nélkülözhetetlen bizonyítékot" szolgáltat egy kartellügyről. Először az irodaszer-kartell leleplezésekor fizetett a GVH olyan informátornak, akinek segítségével komoly kartellt sikerült lebuktatni és összesen egymilliárd forintos bírságot kiszabni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit