Szombaton éjfélig túlnyomóan derült, napos idő lesz, de délután, este főként nyugaton, délnyugaton gomolyfelhők képződnek, ott egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Többfelé megélénkül a déli, délkeleti szél, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.
Vasárnap sok napsütés mellett délelőtt kevesebb lesz a felhő, délután már erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar, nagyobb számban a délutáni, esti órákban. A déli, délkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, zivatar környezetében a szél viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű. Vasárnap kilenc megyére - az egész Közép-és Dél-Dunántúlra, valamin Pest, Bács-Kiskun és Nógrád megyékre - figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ heves zivatar miatt, amelyet károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében.
Hétfőn a sok napsütés mellett délelőtt többnyire gyengén felhős lesz az ég, inkább délután valószínűbb erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, szórványosan várható zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, zivatar környezetében a szél viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
Kedden napos idő várható fátyolfelhőkkel és gomolyfelhő-képződéssel, délután, este helyenként zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A délnyugati, déli szél néhol megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép