A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a TOP-FISH 2001 Kft.-vel szemben. A cég az egyik legjelentősebb nagykereskedő a horgászati cikkek hazai piacán: többek között olyan márkák forgalmazója, mint a NEVIS, SPOR, STÉG, vagy a prémium kategóriába sorolható Van Den Eynde. Az eljárás során a Gazdasági Versenyhivatal azt vizsgálja, hogy a vállalkozás és a vele együttműködő kiskereskedők közötti megállapodások torzíthatják-e a versenyt a magyarországi horgászati cikkek piacán.
A gyártók, nagykereskedők jogszerűen határozhatnak meg ajánlott fogyasztói árakat az általuk forgalmazott termékekre. A viszonteladók számára azonban ilyen esetben is biztosítani kell, hogy saját végfelhasználói áraikat szabadon, akár az ajánlott áraknál alacsonyabb szinten határozzák meg. Ennek köszönhetően ugyanis élénkülhet a verseny a kiskereskedők között, amely kedvező a fogyasztók számára.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el