A Gazdasági Versenyhivatal 2021. július elején versenykorlátozó megállapodás gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a BKV Zrt. ’Menetrend szerinti hajóüzemeltetés’ tárgyában lefolytatott közbeszerzése kapcsán. A nemzeti versenyhatóság ugyanis egy bejelentés alapján úgy véli, hogy a közbeszerzési eljárás során bizonyos vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak, illetve a nyertes meghatározása érdekében – közölte a versenyfelügyelet.
A vállalkozásoknál a hatóság előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat tartott, amelynek lehetőségét a versenytörvény biztosítja. A GVH a rajtaütések során elektronikus másolatokat készített az érintett cégek adathordozóiról, amelyek elemzése folyamatban van.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.
Egy kartellben – a büntetőjogi fenyegetettség miatt különösen egy közbeszerzési kartellben – érintett vállalkozásnak érdemes szem előtt tartania: a jogszabályok ilyen esetben is honorálják a versenyhatósággal való együttműködést. Az ún. engedékenységi politika lényege, hogy egy versenykorlátozó megállapodásban részes vállalkozás akár a bírság elengedésében is részesülhet, ha elsőként szolgáltat döntő fontosságú bizonyítékokat a jogsértésről, vagy olyan érdemi információkat ad egy feltáratlan megállapodásról, amelyek alapján a Versenyhivatal vizsgálatot tud indítani. A bírság csökkentésével honorálható emellett minden olyan önként szolgáltatott bizonyíték, amely – ha nem is elsőként érkezik a hatósághoz – érdemben segíti a kartell feltárását.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet