Az évek óta napirenden lévő kérdésben a két ország közötti erőteljesen fejlődő kapcsolatok részeként született végül pozitív eredmény - mondta a Szilas Cecília magyar nagykövet.
Az üzleti és turizmus céljából Kínából Magyarországra látogatók száma csak tavaly 19 százalékkal emelkedett, és ez a szám a következő öt évben a szakértők óvatos becslése szerint is megduplázódhat. Tavaly májusban Budapesten megkezdte működését a Kína-Kelet-Közép-Európa Turisztikai Regionális Központ, amelynek a Kínai Turisztikai Hivatal és a régió 16 országának nemzeti idegenforgalmi szervezetei közötti kapcsolatok fejlesztése a feladata.
Magyarországon található a kelet-közép-európai térség legnépesebb kínai kolóniája. A Peking és Budapest közötti új közvetlen légi összeköttetésről szóló megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be március közepén.
Az Airbus A 330-200 típusú gépek heti négy alkalommal indulnak, és útban Budapestre megállnak Fehéroroszország fővárosában, Minszkben másfél órára. A gépek 19.40-kor érkeznek Budapestre, és 21.10-kor indulnak vissza Kínába hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap. Visszafelé már csak Pekingben szállnak le.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Minden gazdaságot leigázhat India