A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A tervezést két szakaszban kell elvégezni. Az első a szentendrei HÉV városi-elővárosi gyorsvasúti rendszerben történő illesztése, a Batthyány tér és Békásmegyer között. Itt részleges felújítás lesz. Ennek hossza 10 kilométer.
A másik szakasz Békásmegyertől tart Szentendréig. Ezen a 11 kilométeres szakaszon teljeskörű infrastruktúra felújítás lesz, amelybe bele tartozik a nyíltvonali elektronikus biztosítóberendezés és állomási elektronikus biztosítóberendezés, valamint vonatbefolyásolás tervezése is. Mindkét résznél kiépül az utastájékoztatás.
A nyertesekkel július 7-én kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a tenderen az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. is.
A Napi.hu korábban megírta, hogy a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. tervezheti a ráckevei és a csepeli HÉV korszerűsítését, valamint meghosszabbítását a Kálvin térig, nettó 7 milliárd 147 millió forintért.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt