Ismét nekifut, immár harmadszor a MAG − Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. a nettó 300 millió forint becsült értékű autóbeszerzésének, amelyen összesen 29 új vagy egyévesnél nem régebbi járművet vásárolna, valamint opcionálisan - az esetleges szervezeti változásokhoz igazodva - további 13-at a szerződéskötéstől számított 15 hónapon belül. A nyertes feladata még négy évre az autók karbantartása és 24 órás assistance szolgáltatás nyújtása. A vásárlást nem uniós forrásból finanszírozná a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő társaság.

A MAG látja el az uniós gazdaságfejlesztési pályázatok adminisztrációját és a megvalósuló projektek ellenőrzését, ennek keretében a helyszíni ellenőrzéseket is, amelyekhez szükségesek az autók. A hatályos flottalízing szerződése pedig lejár - indokolta a sürgős beszerzést a társaság. (A legutóbb 2007 végén bonyolítottak le közbeszerzést flottabérletre. A 49 és opcionálisan 11 darab, egyterű autó szállítására kiírt eljárást a Gas-Car Kft. nyerte meg. A céggel négy évre nettó 321,5 millió forint értékű szerződést kötöttek.)

A kutya sem pályázott

A MAG először tavaly augusztusban írta ki a tendert, amit szeptemberben vissza is vont arra hivatkozva, hogy az abban előírt műszaki feltételek egy része versenykorlátozó lehet, ami ellentétes a közbeszerzési törvénnyel. A MAG abban a felhívásban meghatározta, hogy Skoda Octavia és Skoda Superb vagy azzal egyenértékű autókra vár ajánlatokat. (Az európai uniós elnökségi feladatok ellátásához kapcsolódóan tavaly a kormányzat kétszáz járművet vásárolt, illetve bérelt, köztük Skodákat is. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság pedig 600 millió forintért szerzett be Skodákat a miniszterek és államtitkárok számára.)

A szeptember végén másodszor kiírt közbeszerzést pedig azért eredménytelenítette a MAG, mert arra nem érkezett egyetlen ajánlat sem. Harmadszor 2011. december 30-án jelentették meg a kiírást, amit januárban máris módosítottak. A gyorsított tárgyalásos eljárás keretében bonyolított beszerzés részvételi jelentkezési határidejét ugyanis január 16-ról január 23-ra változtatták. A jelentkezők közül az alkalmasnak talált cégeket pedig január 30-ig kérik majd fel ajánlattételre.

Alsó- és felső-közép kategóriás autókat vásárolnak

A beszerzésre a gépjármű-forgalmazók és -gyártók három részteljesítésben, pontosan megszabott paraméterekkel rendelkező járművekkel pályázhatnak. A benzines vagy dízel személygépkocsiknak továbbá újaknak vagy egyévesnél nem régebbinek és 15 ezer kilométernél kevesebbet futott, Magyarországon forgalomba helyezettnek, sötét metál vagy gyöngyház fényezésűnek kell lenni. Az első részteljesítésben 8 plusz opcionálisan további 10, alsó-közép kategóriás kombi, a másodikban 14 alsó-közép kategóriás kombi vagy limuzin karosszériás, a harmadikban pedig 7 plusz opcionálisan 3 felső-közép kategóriás, négy-, ötajtós vagy kombi autó szállítására lehet ajánlatot tenni.

A jelentkező cégeknek rendelkezniük kell 2010-ben és 2011-ben legalább évi nettó 100 millió forint, személyautók eladásából és szervizeléséből származó bevétellel. Be kell mutatni évi legalább egy, 15 személygépjármű szállítására vonatkozó referenciát, valamint rendelkezni kell 24 órás assistance szolgáltatással, amelynek keretében a meghibásodott kocsit 2 órán belül el kell szállítani és lecserélni.