A versenyhatóság vizsgálata szerint a Budapest Parkot működtető Kultúrpark Zrt. 2019-től 2021 elejéig megtévesztette a fogyasztókat a rendezvényhelyszín koncertjeire, eseményeire szóló jegyek online értékesítése során.
A Budapest Park weboldala, közösségi oldala és online hirdetései ugyanis nem tüntették fel a jegyek árát befolyásoló valamennyi tényezőt, így a fogyasztók csak a vásárlás késői fázisában ismerhették meg a fizetendő összeget - olvasható a friss közleményben.
A rendezvényhelyszín üzemeltetője együttműködött a versenyhatósággal: közvetlenül az eljárás megindítása után változtatott gyakorlatán, elismerte a jogsértést, és a jövőbeli hasonló problémák elkerülését szolgáló belső szabályzat (megfelelési program) kidolgozásába kezdett.
Mivel a cég kis- és középvállalkozásnak minősül, első alkalommal követett el versenyjogi jogsértést és az érintett fogyasztók nem minősülnek sérülékenynek, a hatóság – együttműködésére is tekintettel – bírság kiszabása helyett figyelmeztetésben részesítette a vállalkozást.
A hivatal figyelembe vette azt is, hogy a pandémia jelentősen korlátozta a cég gazdasági tevékenységét, árbevétele jelentősen elmaradt a korábbi évektől. A vállalkozás így az eljárás hatásra korrigált kereskedelmi gyakorlattal, illetve a jövőbeli hasonló jogsértéseket kiküszöbölő megfelelési program bevezetésével készülhet fel arra az időszakra, amikor ismét lehet majd rendezvényeket tartani - írta a GVH.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót