A jelenlegi energiapiaci körülmények miatt novemberre akár hiány is kialakulhat a gázolajból - vélekedett Vecsey Sarolta, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős mobilitási igazgatója a napilapnak. Sok ipari fogyasztó ugyanis elkezdett átállni a gázról a hasonló fűtőértékű, de – még piaci áron is – olcsóbb dízelre.
A Magyarországon 193 töltőállomást üzemeltető társaság az ársapka 2021. november közepi bevezetése óta hangsúlyozza, hogy az intézkedés piaci nehézségeket okoz. A döntés nem segítette a kínálatot a megnövekedett igényekhez igazítani. Így a kutakon előfordulhat hiány a hatósági áras termékekből - fogalmazott az igazgató.
Ezzel együtt hosszú távon terveznek, a cég magyarországi jelenléte 1925-ig tekint vissza. De elkötelezettek a szintén hosszú távú szemléletet igénylő zöld „energiaátmenet” mellett is - tette hozzá Vecsey.
Az ellátási nehézségek miatt a Shell a nyár közepén öt hazai töltőállomása működését átmenetileg felfüggesztette. A kisteljesítményű kútoszlopokon jelenleg bruttó 80 ezer, a nagyteljesítményűeken pedig bruttó 290 ezer forint a tankolásonkénti határ úgy, hogy naponta többször is fordulhatunk.
A hatósági üzemanyag értékesítésén elszenvedett veszteségük mértékét nem közölte a cégvezető.
A „kis” töltőállomásokat képviselő Független Benzinkutak Szövetsége aggodalmait, miszerint a jelenlegi helyzet közel ezer egységük tönkretétele által a „színes” láncok piacszerzését szolgálná, Vecsey Sarolta nem osztja. Szavai szerint ugyanis a többletforgalom, különösen a hozzájuk átszokó mezőgazdasági gépek kiszolgálása, számukra is komoly kihívás. A kis kutak tartós kiesése nagyon nehezen kezelhető helyzetet idézne elő - mondta a magyarországi Shell vezetője a Népszavának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)