A K&H Bank a devizaalapú hitelek esetében június 15-ig köteles elszámolni ügyfeleivel, és addig kell kipostáznia számukra az elszámolásról és forintosításról szóló levelet, mivel a magyar állammal szemben indított polgári peres eljárása felülvizsgálati eljárással fejeződött be - közölte a hitelintézet az MTI-vel.
A bank közleményében hangsúlyozta: a peres eljárás felülvizsgálattal történt lezárulta csak és kizárólag az elszámoló levelek kiküldésének határidejét befolyásolja, más részletét, így az elszámolás számítási módját nem.
A K&H március második felében kezdte kiküldeni az elszámolásokat, elsőként a lízinges ügyfeleknek. A bank mintegy 200 ezer küldeményt fog postára adni.
A tájékoztató leveleket a jogszabály szerint április 30-ig postára kell adniuk a pénzügyi intézményeknek. Ha a szerződésekkel kapcsolatos polgári perek március 1. után fejeződnek be, az elszámolás megküldésének határideje a per befejezését követő 60. nap.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat