A munka törvénykönyve (Mt.) vonatkozó rendelkezése szerint a munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben, munkára képes állapotban, azaz kellően kipihenten és egészségesen megjelenni. Ebből következően, ha a dolgozó beteg, orvoshoz kell mennie, arról megfelelő módon tájékoztatnia kell a munkaadóját. Az Mt. előírja, hogy a hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy azok változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint a törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges - olvasható a portálon.
Ebből az is következik, hogy ha a munkavállaló a betegsége ellenére mégis bemegy a munkahelyére, azt is jeleznie kell. Ez az, amire ritkán kerül sor, sőt, talán kissé életszerűtlen is: a munkáltatóm elé állok, és közlöm vele, beteg vagyok, de természetesen minden (meglévő) erőmmel hősiesen elvégzem a munkámat. Furcsa pillantásokat kellene elviselnünk, a mulasztásból eredően viszont súlyos következményeket is. Betegen nem lehet maximális munkateljesítményt nyújtani, csökken az intenzitás és a koncentráció, nő a hibázási lehetőség.
A keresőképtelenség közlésének módját a törvény nem határozza meg, mindenképpen ajánlott bizonyítható módozatokat választani (például e-mail és telefon együtt). Ha a munkavállaló ennek a kötelezettségének kirívóan nem tesz eleget, a munkaviszonya megszüntethető, arra hivatkozva, hogy a munkáltatót a keresőképtelenség ideje alatt - a Kúria eseti döntése szerint - fokozott együttműködési kötelezettség terheli. Nemcsak azt kell a munkáltató tudomására hozni, hogy a munkavállaló beteg, hanem annak várható időtartamát is. Ennek elmulasztása azonban már nem jár szigorú következményekkel, hiszen a betegség tényéről a munkáltatónak tudomása van. Ettől kezdődően már ő is köteles érdeklődni a munkavállaló hogyléte felől, és mindaddig nem intézkedhet hátrányosan a távol lévő munkavállalóra nézve, amíg meg nem bizonyosodott a keresőképessége felől.
A keresőképtelen állományba vett munkavállaló, ha az orvos utasítása ekként szól, rövid időre sem mehet be a munkahelyére, még a saját kezdeményezésére sem. A munkáltató erre irányuló utasításának teljesítését megtagadhatja, mivel az jogszabályba ütközik. Sőt, ha a munkavállaló fertőző beteg, abban az esetben a munkahelyén való megjelenése mások egészségét, testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti, így a munkavégzésre kötelező munkáltatói utasítást köteles is megtagadni.
További részletek az Adózóna.hu-n.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük