A Magyar Posta célja, hogy a könnyű levelek liberalizált piacán is megőrizze piacvezető pozícióját - közölte a társaság annak kapcsán, hogy szolgáltatási engedélyt kapott a dubaji hátterű City Mail Hungary.
Jelezték: a Magyar Posta sikerének hátterében az az új stratégia áll, amely 2013 óta meghatározza a vállalati vezetés fő irányvonalát, s egyik legfontosabb alappillére a folyamatos innováció. Ennek eredményeként a Magyar Posta csoport már 2014-ben is rendkívül nyereséges évet zárt, az elért 2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredmény mellett teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak vonatkozásában.
A vállalat a posta intézményéhez kapcsolódó hagyományos értékek megőrzése mellett folyamatosan megújul: az elmúlt években bővítette termékportfólióját, jelentős beruházásokkal korszerűsíti infrastruktúráját, a hatékonyság növelése érdekében pedig akvizíciókat hajtott végre. Számos termékkel vagy szolgáltatással elsőként a Posta indult el a magyar piacon: ilyen az összes sárga és fehér csekk befizetésére alkalmas csekkautomata-hálózat, az ügyintézést megkönnyítő funkciókkal ellátott mobil applikáció, a QR-kóddal ellátott - és így okostelefonnal készpénzkímélő módon kiegyenlíthető - csekkek, vagy a félszáz darabot számláló csomagautomaták országos hálózata.
A Magyar Posta ezen felül évente a piaci átlagot meghaladó forgalmat bonyolít le a belföldi futár-, expressz és csomagszolgáltatások terén, így az ún. CEP-, azaz a kiscsomag-piacon több mint 30 százalékos piaci részesedéssel piacvezetőnek számít.
A komplex szolgáltatáspaletta újrahangolásának, az e-kereskedelem kiemelt fejlesztésének és az egyedülálló logisztikai kapacitásnak köszönhetően a Magyar Posta állja a versenyt a piacon, és felkészülten néz szembe az új szereplőkkel.
Felgyorsult a Posta
A fejlesztések során fontos cél volt a postai ügyfélkiszolgálás felgyorsítása is, ezért a munkaerő-kapacitást valamennyi postán a mért ügyfélforgalomhoz, valamint a várható forgalomfelfutáshoz igazították. Ennek eredményeként a 7 percen belül kiszolgált ügyfelek aránya folyamatosan emelkedik, ez az arány csaknem 3 százalékot javult az előző évhez képest, a 7 percen belül kiszolgált ügyfelek aránya július végén több mint 80 százalék volt.Az átlagos várakozási idő pedig ezzel párhuzamosan csökken. 2015. első félévében az átlagos várakozási idő 4 percre rövidült, ami csaknem 20 másodperces javulást jelent a 2014-es adatokhoz képest.
Érdemes a postán ügyeket intézni, ugyanis a pénzügyi szolgáltatások igénybevételéhez, valamint egy csomag vagy levél feladásához például átlagosan alig több mint 4 perc alatt hozzájuthatnak az ügyfelek, míg a csekkbefizetés elintézéséhez való hozzáférés átlagosan három és fél percre rövidült
(Cikkünk megjelenését a Magyar Posta támogatta.)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)