Nőtt a befektető kedv az előző negyedévekhez képest, erre utal a magas aktív befektetői szám, 13 alapkezelő fektetett be idén január-márciusban. A teljes befektetett összeg ugyan alacsonyabb, mint 2015 hasonló időszakában - akkor 36 vállalkozás kapott 8,6 milliárd forintot - de így is komoly aktivitást mutat.
A befektetett tőke döntő része, 83 százaléka startup fázisban lévő vállalkozásokhoz került, arányaiban ezen a téren nincs különbség tavalyhoz képest. A teljes befektetett összeg fele első körös befektetés volt - míg 2015-ben ez 90 százalékot tett ki -, a másik fele pótlólagos forrásként érkezett a cégekhez. A tőkejuttatás csaknem 80 százaléka olyan vállalkozásoknak jutott, amelyek első körös befektetéseit tavaly kapták. Az idei első negyedévben az összes tőkebefektetés 64 százalékát - szektoronként több mint 700 millió forintot - a fogyasztói szolgáltatások, üzleti és ipari szolgáltatások, valamint biotechnológia szektorba fektették be.
Krausz Zoltán, a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési igazgatója elmondta: a befektetők és a cégek szempontjából különösen örvendetes, hogy a kihelyezett források mintegy fele pótlólagos finanszírozás. Ez egyrészt jelzi az első körös befektetések sikerességét, hiszen a pótlólagos finanszírozás bevonásának feltétele az eredményes üzleti működés.
Az 1991-ben alapított HVCA a magántőke és kockázati tőke szektor érdekeit képviseli Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

A szomszédba már betört a járvány

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be
