Mint írják, a GVH a felek bejelentése alapján tudomásul vette, hogy a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. megszerzi a SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. részvényeinek 100 százalékát a Bernard Matthews BV-től és a Bernard Matthew Foods Ltd-től. Az elmúlt napokban a sajtóban napvilágot látott, felektől származó piaci adatok azonban nem egyeznek az összefonódás-bejelentés során a hatósággal közölt adatokkal, ezért a GVH az eltérések tisztázása érdekében hivatalból eljárást indított.
A Master Good Kft., mely elsősorban primer baromfifeldolgozással, kisebb részben pedig továbbfeldolgozással foglalkozik, decemberben jelentette be összefonódását a GVH-nál a feldolgozott baromfitermékeket gyártó SáGa Foods Zrt.-vel. A GVH 2019. december 18-án hatósági bizonyítványt adott ki a tranzakcióról, mivel a benyújtott piacméret- és piaci részesedés adatok alapján elvethető volt a káros versenyhatások lehetősége, így nem merült fel versenyfelügyeleti eljárás indítására okot adó körülmény.
Kapcsolódó
A Master Good az összefonódásról január 13-án tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát (MTI). Sajtóközleményük szerint a cégcsoport a magyarországi csirketermelés- és feldolgozás több mint 40 százalékát adja, továbbá a sajtóközlemény a SáGa Foods-ra, mint "Magyarország piacvezető, feldolgozott baromfitermékeket gyártó vállalatára" utalt.
A GVH szerint a sajtóközleményben szereplő állítások eltérnek az összefonódás bejelentése során a hatóság számára benyújtott adatoktól, így a feltételezhetően félrevezető közlés miatt eljárást indított a két vállalkozással szemben.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások jogsértést követtek volna el. A megindított eljárás célja annak tisztázása, hogy a vállalkozások félrevezető adatokat szolgáltattak-e az összefonódás bejelentésével kapcsolatos eljárásban.
A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hatvan nap. Ha az ellentmondás tisztázódik, a vizsgálat megszüntethető, ellenkező esetben a GVH visszavonhatja az összefonódás tudomásul vételét megerősítő hatósági bizonyítványt - írja közleményében a versenyhatóság.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit