Az alkoholfogyasztás mellett történt balesetokozás, még egy kisebb koccanás esetén is, az ittas sofőr súlyos százezer forintjaiba kerülhet. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény értelmében a biztosítók visszakövetelhetik - regresszálhatják - a kártérítés összegét 5 millió forintig, ha a vezető alkoholos befolyásoltság alatt, vagy "a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt" állapotban okoz balesetet - adta hírül a Mabisz.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint 2016-ban 16 506 személyi sérüléses közlekedési baleset történt, 1,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A rendőrség adatai szerint tavaly az ittas vezetők 1574 személyi sérüléssel járó balesetet okoztak.
Kapcsolódó
Országos szinten ugyan 0,2 százalékkal csökkent az ittas sofőrök okozta balesetek száma, ugyanakkor egyes régiókban kiugró emelkedés látszik. Budapesten 2015-2016-ban 18,2 százalékkal növekedett az ittas vezetők által, személyi érülést is okozó balesetek száma, s kiugróan magas emelkedés mutatkozott Nógrád megyében, ahol 25 százalékkal, illetve Zala megyében, ahol 26,1 százalékkal okoztak több balesetet az ittas vezetők, mint egy évvel korábban.
Az ünnepek közeledtével ismételten felhívjuk a gépjármű-vezetők figyelmét, hogy semmiképpen se üljenek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak. Amellett, hogy súlyosan veszélyeztetik mások és a maguk személyi épségét, a baleset okozta károkért anyagi felelősséggel tartoznak - jelentette ki Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült