Az optimizmus annak köszönhető, hogy a vállalkozások a gazdaságpolitikával, a közterhekkel és a vállalat pénzügyi eredményével kapcsolatban is derűlátóak lettek. Szokásos módon a középvállalkozások a legoptimistábbak, hangulatuk stabilan a pozitív tartományban mozog (11 pont). Melléjük a kisvállalkozások is felzárkóztak, várakozásaik szintén átléptek a pozitív sávba (2 pont), míg a mikrovállalkozások bizalma jelenleg -8 ponton áll.
Az index javulása azt mutatja, hogy a vállalkozások kedvező fordulatra számítanak a magyar gazdaságban, és saját helyzetüket is stabilnak látják. Bíznak a vállalkozásbarát kormányzati intézkedésekben, és kedvezően fogadták a felmérés előtt elfogadott jövő évi adócsomagot. Majdnem minden negyedik cégvezető szerint a kormányzat vállalkozásbarát lesz a következő egy évben. Az előző negyedévhez képest több mint kétszer annyian (19 százalék) számolnak a jelenleginél alacsonyabb közterhekkel, miközben a növekvő adókkal és járulékokkal tervezők aránya 4 éve csökken - mondta Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A vállalkozások árbevételüket és nyereségüket tekintve is derűlátóbbak lettek, átlagosan 6,9 százalékos árbevétel és 4,6 százalékos profitnövekedéssel számolnak a következő egy évben. Legutoljára hat évvel ezelőtt vártak ilyen magas pénzügyi eredményeket.
Az ágazatok közül egyedül az ipari cégek várakozásai romlottak, ami feltehetően összefüggésben van az idei évre jellemző ingadozó ipari termeléssel, a többi szektor hangulata ugyanakkor javult - írták.
A K&H és a GfK Magyarország 2004 óta készíti a negyedéves kkv-bizalmi index kutatást, 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A legutóbbi felmérés augusztus 26. és szeptember 8. között történt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet