Az egri borvidék palack formáját egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg ihlette, amelyből már csak néhány található meg a borászatok pincéiben. Ehhez a dizájnhoz tértek vissza a borműhelyes tagok. A modern kori borászati normáknak megfelelően frissítettek a formán, a palack színén, és feliratot is kapott minden darab. A város történelmének egyik legfontosabb eseménye az 1552-es végvári ostrom, amelyben a Dobó István vezette magyar katonák sikeresen megvédték a várat a hódító törökök ellen. Ennek állít emléket a palack, amelyen az "1552 Eger" felirat található - közölte az Egri Borműhely.
A borműhely tagjai szerették volna, ha a fogyasztók számára azonnal felismerhetővé válnának, vizuálisan megkülönböztethetők lennének a magas minőséget képviselő egri borok. A palackokba kizárólag a borvidéken készülő, a helyi borbíráló bizottság által vakkóstolással minősített tételeket tölthetnek. Ezek lehetnek fehérek és vörösek, fajtaborok és házasítások, valamint a két kiemelt borvidéki márka, az egri csillag és az egyetlen hungarikum vörösbor, az egri bikavér is. Az egyetlen kritérium, hogy az egri superior és grand superior termékleírásnak feleljenek meg. A kezdeményezés nyitott bármely helyi pincészet számára, aki csatlakozni szeretne, és megfelel a szigorú előírásoknak.
"A tavalyi Bikavér ünnepen jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, hogy az Egri Borműhellyel közösen, a világon oly sok borvidéken megtalálható és a fogyasztók körében népszerű, saját palack készül Egerben is. Ez ugyan sok munkával és egyeztetéssel járt, de így viszonylag hamar, alig egy év alatt sikerült megvalósítanunk a tervet Eger város és az orosházi üveggyár támogatásával" - foglalta össze a palack létrejöttének történetét Soltész Gergő, az Egri Borműhely elnöke.
A borműhely tagjai:
- Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok,
- Egri Csillagok Zrt.,
- Eszterházy Károly Egyetem,
- Gál Tibor Pincészet,
- Juhász Testvérek Pincészete,
- Ostoros Családi Pincészet,
- Petrény Winery,
- St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet,
- Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok,
- Tóth Ferenc Pincészet.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok