A támogatásokat Varga Mihály azzal indokolta, hogy az egészségügyi befektetések az önellátás képességét javítva mérsékelik az ország kiszolgáltatottságát, és hosszú távra megalapozzák a gazdasági gyarapodást. Az egészségipari beruházások tehát a jövő befektetései, amelyhez a szakértelem rendelkezésre áll, a kormány pedig feladatának tekinti, hogy a piacok fellelésében is segítse a magyar cégeket, belföldön és külföldön egyaránt - idézte az MTI a minisztert.
Az mDurance Labor Terhelésélettani Kft. 2,99 milliárd forintos beruházása 2,39 milliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg Üllőn, ahol fecskendőket, injekciós tűket, és más orvosi termékek fognak gyártani.
Kapcsolódó
Az MMS One Zrt. 712,5 millió forintos beruházása 569 millió forintot kap mesterséges intelligenciával támogatott diagnosztikai rendszer fejlesztésére és gyártására Győrött.
A Miller Industries Hungary Kft. Marcaliban 2 milliárd forintot fektet be 1,19 milliárd forintos állami hozzájárulással műtéti szettek, hialuronsav-termékek gyártására.
Az ETP mostanáig csaknem 70 milliárd forinttal járult hozzá 85 milliárd forint egészségipari beruházáshoz - közölte Varga. Magyarország ezeknek köszönhetően ma már olyan termékeket is elő tud állítani, amelyekből korábban behozatalra szorult. Várakozása szerint a fejlesztések jelentősen hozzájárulnak a gazdasági visszarendeződéshez is, amely sokkal gyorsabb lesz, mint a 2008-as válság után - véli a miniszter.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin