A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A majdani nyertes feladata az 1. számú vasútvonal Keleti pályaudvar és Ferencváros állomás közötti szakaszán, a Népliget megállóhely és a Ferencváros C elágazás kialakításának megtervezése. A nyertesnek legalább 3 változatban kell vázlattervi részletezettségű terveket készítenie, melyek közül a NIF választja ki a tovább tervezendő változatot. A változatokhoz tervezői költségbecslés is készítendő.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben vasúti infrastruktúra tervezéséből, engedélyeztetéséből legalább nettó 100 millió forint árbevétele származott.
Az ajánlattételi határidő április 17. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.
Korábban megírtuk, hogy tavaly júliusban a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése nevű projekt költségvetését megemelte a kormány 2,7 milliárd forinttal. A Magyar Közlönyben megjelent határozat emlékeztetett arra, hogy a Déli körvasút fejlesztésének első üteme a Déli összekötő vasúti híd szélesítése. A második ütemben új megállók létesülnek a Nádorkert, a Közvágóhíd és a Népliget térségében. A vasúti híd szélesítésével megszűnik a Kelenföld és Ferencváros vasútállomások közötti szűk keretmetszet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép