A bank azt is közölte az ügyfeleivel, hogy a névváltás miatt a meglévő, Volksbankos bankkártyákat hamarosan Sberbank kártyákra cseréli. A kártyacserét a bank díjmentesen végzi el. Az új kártyákat 2013. november elsejétől postai úton kézbesíti a pénzintézet, azokat az ügyfelek jelenlegi PIN-kódjukkal tudják majd aktiválni - olvasható a bank honlapján.
A névváltoztatás kapcsán a bank informatikai rendszerének karbantartása miatt 2013. október 31-én, csütörtökön rövid ideig a pénzintézet egyes internetes szolgáltatásai nem lesznek elérhetőek, így a Volksbank@Net Internet Bank 18 órától 20 óráig, illetve a bank honlapja nem látogatható csütörtökön 19 órától 21 óráig.
Tavaly februárban Bécsben jelentették be, hogy véglegesítették az addig osztrák többségi tulajdonban lévő Volksbank International (VBI) adásvételi szerződését a fő részvényesek és az orosz Sberbank képviselői, amely szerint a Volksbank kelet- és közép-európai leányvállalatait - köztük a Magyarországi Volksbank Zrt.-t - tulajdonosként birtokló VBI száz százalékban a vezető orosz bank tulajdonába került.
A VBI összesen kilenc országban van jelen a térségben, az adásvétel egyedül a romániai leányvállalatra nem vonatkozott. A VBI végleges vételára 505 millió euró lett, ugyanis az előző év novemberében kitűzött 585 millió eurós irányárat a VBI 2011. harmadik negyedévi veszteségeinek tükrében 80 millió euróval csökkentették a szerződő felek.
Az akkori budapesti sajtótájékoztatón Valentin Mihov, a Sberbank stratégiai és fejlesztési területért felelős igazgatója emlékeztetett arra, hogy a VBI a Sberbank első nagyobb akvizíciója a FÁK-országok térségén kívül, és nagy lépés afelé, hogy a nemzetközi pénzpiacon is jelentős pénzintézet legyen.
Valentin Mihov akkor azt is közölte, hogy a jövőben erősítik a lakossági tevékenységüket, és belátható időn belül 5 százalékos piaci részesedést akarnak elérni az országban.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás