A Volkswagen AG (VW) német autókonszern kínai részlege, a Volkswagen Group China megállapodást írt alá két kínai céggel elektromos járművek akkumulátorainak gyártásához használt fémek kitermelését és feldolgozását végző vegyes vállalatok alapításáról.
A friss bejelentése szerint a Huayou Cobalttal és a Tsingshan Csoporttal közös vállalkozások nikkeltermeléssel és egyebek között feldolgozással foglalkoznak majd. Az egyik közös vállalkozás Indonéziában fog működni, ahol a világ nikkelérc készletének több mint 10 százaléka található; a másik vállalat pedig Kínában - és nikkel, illetve kobalt-szulfát feldolgozással foglalkozik majd.
Kapcsolódó
Az új projektek lehetővé teszik az autógyártó számára, hogy optimalizálja költségeit és fenntartható ellátási láncokat biztosítson az elektromos járművek gyártásához szükséges alapanyagokból, illetve hogy csökkentse az akkumulátorgyártással kapcsolatos kiadásokat.
A nikkel ára idén már mintegy 400 százalékkal emelkedett, miután az Ukrajna elleni orosz invázió miatt nemzetközi szankciókat léptettek életbe Oroszországgal szemben, amely a világ nikkelkeresletének 10 százalékát fedezte.
Tavaly decemberben megírtuk, hogy a VW agilisan keresi a lehetőségeket arra, hogy az európai autógyártó kapacitását el tudná-e látni "itthoni" nyersanyagokkal; alig egy hónapja pedig a konszern azt jelentette be, hogy az akkumulátorok reciklikálására külön divíziót létesít, és az a célja, hogy az életciklusuk végére ért energiatároló egységeket szinte teljes egészében felújítva adhassa vissza az autóiparnak.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik