Míg a rendőrség rongálás gyanújával büntetőeljárást indított a Seszták Miklós fejlesztési exminiszterhez közel álló Ramiris Europe nevű számítástechnikai nagykereskedés tűzesete kapcsán, addig Fabó György áttételes kisebbségi tulajdonos nem gyanakszik szándékosságra - írta a napilap.
Jelenleg a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem vizsgálódik. Szakértők szerint egyértelmű: mivel nem közigazgatási eljárás indult, idegenkezűségre, szándékosságra gyanakszanak.
Kapcsolódó
Fabó szerint körülbelül hárommilliárd forint értékű árujuk válhatott a lángok martalékává, de volt biztosításuk. Mivel az irodákra a tűz nem terjedt át, papírjaik, adataik, ügyvitelük nem sérült - igaz, áramellátásuk még tegnap is szünetelt.
Bár raktárkészletük akár hatvan százaléka is megsemmisülhetett, a gyártók kapacitásai függvényében a kiesett készletet akár két hét alatt is pótolhatják. A boltok - akár a Ramiris Europe közvetlen kisebbségi tulajdonosa, a BestByte - az átmeneti időre gond nélkül átállhatnak más nagykereskedőre.
A Ramiris-csoport és a hozzá kötődő vállalkozások Seszták Miklós egykori nemzeti fejlesztési miniszter 2014-es kinevezése után kerültek a figyelem középpontjába. Közös jellemzőjük, hogy bár az exminiszterrel nincs tulajdonosi kapcsolatuk, valamely más módon mind kötődött az ukrán határhoz közeli Kisvárda kormánypárti képviselő-ügyvéd-vállalkozójához. A volt tárcavezető, aki ma kormánybiztos, korábban annyit ismert el, hogy korábban ügyvédi munkát végzett nekik.
A Ramiris Europe Kft. nem nevezhető offshore-mentesnek. A cég többségét az elmúlt öt év során az ismeretlen hátterű ciprusi Stonehill birtokolta, amely korábban több, Seszták Miklós kisvárdai autószalonjával egy címen lévő társaságot is jegyzett. Tavaly év végén viszont a ciprusi Pyrosco vette át a Ramiris Europe többségét. Az új gazda háttere szintén ködös, bár egyetlen magyar igazgatója Seszták Miklós egykori iskolatársa, Sándor Kornél. A kft. kisebbségét a - kiskereskedelmi márkaként is ismert - BestByte Kft. birtokolja. Ennek tulajdonosa Fabó György cége, a Wolf Health.
A híradások szerint a lángok az Oxygen Wellness telephelyen található egységét is fenyegették. A hasonló nevű kft. a szintén ciprusi Clarement Investmentsé. Ennek tulajdonosa ugyan szintén láthatatlan, de egyetlen magyar igazgatója Fabó György.
Fotó forrása: MTI Fotó/Bruzák Noémi
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek