A Jabil AMS 2005-ben zöldmezős beruházással építette fel világszínvonalú szervizközpontját Szombathelyen - emlékeztetett. A Jabil Magyarország Kft.-nek Magyarországon Szombathelyen kívül Tiszaújvárosban (képünkön) van egy termelőüzeme, legutóbb pedig 2012 elején Pécsett nyitották meg 3200 négyzetméter alapterületű telephelyüket, ahol szintén úgynevezett értékesítés utáni szerviztevékenységet végeznek - fűzte hozzá az ügyvezető igazgató.

Pajor Attila szólt arról is, hogy jelenleg összesen 1100 embert foglalkoztatnak két szombathelyi telephelyükön, a fejlesztés pedig lehetővé teszi, hogy a jövőben egy telephelyre koncentrálják Szombathelyen a vállalat működését. Hangsúlyozta: a szombathelyi fejlesztés nem jelenti azt, hogy a Jabil Pécs vagy Tiszaújváros tekintetében bármiféle összevonást tervezne, sőt, terveik szerint hosszabb távon Szombathelyen a létszám akár több száz fővel is bővülhet. Hozzátette: jelenleg is van felvétel a Jabilnál, elektronikai képzettségű szakmunkásokat, főleg műszerészeket várnak.

Pajor Attila a sajtótájékoztatón elhárított minden olyan kérdést, amely a Jabil szombathelyi szervizüzemének árbevételére, egyéb gazdasági mutatóira vonatkoztak. Elmondta, hogy jelenleg hét fontos partnerüknek dolgoznak, egyikük fejlesztése miatt várhatóan növelhetik szerviztevékenységüket, de ennek a partnernek nem kívánta elárulni a nevét. A Jabil mindig sokat adott a megbízhatóságra, ezért diszkrét a partnereivel folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban is - mondta.

Molnár Miklós (Fidesz-KDNP), Szombathely alpolgármestere elmondta: a városvezetés mindent a gazdaságfejlesztésnek igyekszik alárendelni. Molnár a Jabil fontosságát hangsúlyozva viszont elmondta: a cég helyi iparűzési adó befizetés tekintetében az első öt legnagyobb között van, ez az öt fizeti be együttesen az éves iparűzési adó 45 százalékát.