Míg 2017-ben összesen 63 millió forint folyt be utólagosan a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám 46 százalékos növekedéssel 93 millió forintra emelkedett, 2019-ben pedig további 10 százalékkal több, 103 millió forint lett az éves bevétel, amire az elmúlt öt évben nem volt példa - olvasható a közleményben.
2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, 2019-ben pedig 30 ezer alkalommal szabtak ki bírságot 313,1 millió forint értékben.
Kapcsolódó
Vasúttársaság 2019-ben összesen 794 egy összegű és 2334 részletfizetésre irányuló fizetési megállapodást kötött, valamint 33,8 ezer felszólítást küldtek ki levélkampány keretében.
A MÁV-Start munkatársai telefonhívásokkal, levélkampányokkal, sms-ekkel szólítják fel az adósokat és ösztönzik őket együttműködésre - közölte a MÁV.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt