Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint ez a megoldás nemcsak felháborítóan etikátlan, de tökéletesen szembe megy a városvezetéssel a közelmúltban kötött bérmegállapodással is – áll a szervezet közleményében.
Annak ellenére, hogy a szakszervezetek folyamatosan és régóta tiltakoznak az elsőajtózási rendszer ellen, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), mint közlekedésszervező és megrendelő, újabb viszonylatokat, járatokat készül bevonni a rendszerbe.
-Már az is megérne egy misét, ahogyan ezt teszi – nehezen megszokható, eltérő felszállási rend lesz hétvégén és hét közben -, az viszont egyenesen felháborító, hogy mindezt a munkavállalók anyagi kárára tervezi bevezetni a cég – háborog Naszályi Gábor. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke leszögezi: a BKK ellenőrök helyett a járművezetőkre terhelt jegyellenőrzés plusz feladat, s ennek megfelelően plusz pénz jár érte. Igaz, ezt a BKV vezetése sem vitatja, ám ezt a pénzt az év végi bérmegtakarításból, vagyis a cég összes dolgozójától tervezik elvonni.
Naszályi emlékeztet: a fővárosi tulajdonú szolgáltató cégek a közelmúltban írtak alá egy bérmegállapodást, amelyben tételesen rögzítettek minden pontot, egyebek között a plusz juttatásokat és az év végi bérmegatakarítások felosztását is. A BKV tervezett megoldása ennek tökéletesen szembemegy, hiszen felrúgja a különböző juttatásokat is részletező hivatalos, minden fővárosi tulajdonú cég szakszervezete aláírásával rögzített megállapodást.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető