A BKV vezetésének szándéka szerint rövid időn belül majdnem az összes buszon és trolin az első ajtón kell majd fölszállni – írja a Magyar Nemzet.
A cél az, hogy hétvégén a teljes busz- és trolihálózaton ez legyen érvényben, hét közben pedig csak néhány nagyon forgalmas járat vagy annak egyes szakaszai jelentenek majd kivételt.
A járatidők hivatalos meghosszabbításáról egyelőre nincs szó.
Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke szerint az elképzelés a járművezetők szempontjából is aggályos. A jelenlegi terv szerint ugyanis a sofőrök jegyellenőrzési jutalékot kapnának a pluszfeladat elvégzéséért, ám mindez a bérmegtakarítás terhére történik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el