A lap pénteki számában a Sánta Sándor a társaság vezérigazgatója nem cáfolta a hírt. Elmondta, hogy a gyártás jelentős része budapesti gyárukba kerül, egyes gépsorokat már át is telepítettek a fővárosi üzemükbe.
A cégvezető a lépést a hatékonyság növelésének kényszerével indokolta. Utalt arra, hogy cégcsoportjuk az utolsó olyan édesipari gyártó Magyarországon, amelynek nagy kapacitású gyára van az országban, és meghatározó márkákat gyárt.
Sánta Sándor elmondta, hogy több megoldáson is gondolkodnak a nagykanizsai gyár jövőjével kapcsolatban, és olyan megoldást részesítenének előnyben, amelynek eredményeként megmaradhat a helyi gyártás.
Hangsúlyozta, hogy a magyarországi fejlemények nem állnak összefüggésben az ukrán anyacég, a Viktor Porosenko érdekeltségében álló Roshen - amelynek fő tulajdonosa Petro Porosenko ukrán elnök - problémáival az orosz piacon, amelyek ugyan alapvetően nem rendítik meg az európai, amerikai és kanadai érdemi piacokkal is rendelkező céget, de azért komoly bevételkiesést okoznak neki.
A lapnak sikerült megtalálnia egy befektetőt, aki vevője lehet a gyárnak. Részleteket - a nem édesipari vállalkozásokban érdekelt - Géczi László nem közölt, de annyit elmondott: banki hitelek és uniós támogatás felhasználásával biztosítaná a termelés fenntartását, a dolgozók további foglalkoztatását.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter