A fejlesztéssel a vállalatnál dolgozó 900 ember munkahelyét biztosítja, amellett, hogy további 30 magasan képzett mérnököt is felvesznek. Minderre tekintettel a kormány 518 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a német vállalat beruházásához - mondta a beruházásról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI szerint.
A Balluff fejlesztésének célja, hogy még modernebbé tudja tenni az ipari automatizálás számára készülő szenzorokat, érzékelőket, amelyeket az autógyártás, a gyógyszergyártás és az élelmiszeripar gyártósorain és gyártóeszközein alkalmaznak. Példaként említette, hogy a cég által gyártott szenzorok az Audi, a General Motors, a Mercedes gyáraiban, így a magyarországi autógyárak gyártósorain is megtalálhatók, mindez pedig azt jelenti, hogy a német gyártó fejlesztései maguk után vonják a magyar autóipar teljesítményének növekedését.
A Balluff és Veszprém neve összeforrt, ugyanis a cég 1989-ben az egyik első német beruházóként érkezett Magyarországra. Emellett termékei 68 országban vannak jelen, ezért a mostani beruházásért is komoly verseny volt, amelyből Magyarország került ki győztesen.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!