A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Már kész a terve az M4-M35 autópályák csomópontjának. Ehhez kapcsolódik a csomóponttól a 47-es számú főútig tartó, és Berettyóújfalut nyugatról elkerülő út. A 2x1 sávos út 13,2 kilométer hosszú lesz. A tervező feladata a 47-es számú főút Berettyóújfalu és Furta közötti - 6,5 kilométeres - szakaszának burkolaterősítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése is.
Az elkerülő úton lesz 4 szintbeli csomópont és 5 híd is.
A nyertessel január 14-én kötött szerződést a NIF.
Indult még a közbeszerzésen az Uvaterv Zrt., valamint a Roden Mérnöki Iroda Kft. is.
A Napi.hu egy évvel ezelőtt írt arról, hogy közel 30 kilométeres szakasszal bővül az M4-es autópálya. Az új szakasz Püspökladányt köti össze a határ melletti Berettyóújfaluval. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábbi tájékoztatása szerint teljesen új, 2x2 sávos sztrádaszakasz épül a beruházás keretében. A két végállomás (Püspökladány, Berettyóújfalu) mellett, a Tura-Terv Mérnökiroda Kft. és a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. által tervezett új autópálya érinti Derecskét, Földest, Tetétlent is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek