A tender módosítását az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A 27 kilométeres autópálya építését 2017 áprilisban nyerte el a tiszakécskei Hódút Kft. és Duna-Aszfalt Zrt., valamint az A-Híd Zrt., nettó 83 milliárd forinttal. Ez az összeg emelkedett most másfél milliárddal, 84 milliárd 534 millió forintra.
A közlönyben az indoklás kiemeli, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elrendelte a nagykereki határátkelőhely területén mindkét irányból egy-egy további teherforgalmi sáv építését, illetve az össztömeg mérés tervdokumentációjának az elkészítését is. Továbbá a Nagykereki melletti csomópont és az országhatár közötti szakaszon irányonként egy darab, változtatható jelzésképű portált kell felszerelni, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. igényeinek megfelelően.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket