A benzinkutak már igényelhetik a kormány által korábban beígért - majd felfüggesztett és augusztus 20-án ismét beígért - támogatást, azonban a tényleges kifizetések várhatóan csak jövő héten indulnak - mondta lapunknak Egri Gábor, az FBSZ elnöke.
Mindez azért furcsa, mert Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára augusztus 16-án még arról beszélt, hogy a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.
A kormány az idén márciusban vezette be a kisbenzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak.
Szorul a hurok
Egri Gábor lapunknak megerősítette azt, amit Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője mondott az atv.hu-nak, vagyis, hogy az elmúlt napokban azt a tájékoztatást kapták a magánbenzinkutak a Moltól, hogy tovább csökkentik a számukra adható üzemanyag mennyiségét, a korábbi 50 százalékos kiszolgálást a benzin esetében 35 százalékra mérséklik.
Mivel eddig is előfordult, hogy a kisebb kutak már a hét közepén kifogytak az üzemanyagból nem kizárt, hogy mostantól már a hét elején is lesznek olyan egységek, amelyek nem tudják kiszolgálni a vásárlóikat.
A szervezet vezetője szerint félő, hogy az ügyfeleik elszoknak tőlük.
Az FBSZ közgyűlése a héten ül össze, ahol értékelik a kialakult helyzetet és döntenek a további intézkedésekről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott