Tavaly január végéig mintegy hatmillió magyarországi banki ügyfél kapta meg – levélben vagy elektronikusan – bankjától azt a levelet, amely a 2019. augusztustól december végéig tartó időszak bankköltségeit tartalmazta.
Ez egy uniós irányelvnek köszönhető előírás. Az első egész éves kimutatást 2021. januárban kellett kiküldeniük a bankoknak.
A következő, 2021 egészére vonatkozó levél pedig 2022. januárban érkezik - hívta fel a figyelmet az Azénpénzem.hu.
Az egységes szerkezetű költségkimutatásból azonban nem derül ki, hogy drága-e a bankszámlánk. Ezzzel együtt a kimutatást megéri összehasonlítani más számlacsomagok kondícióival, és olcsóbbra váltani, ha találunk jobb ajánlatot - írta a pénzügyi tanácsadó portál.
Bárt az MNB korábban arra számított, hogy e kimutatás tudatosabbá teheti a fogyasztókat, sokakat bankváltásra is sarkallhat, a banki beszámolók alapján ez nem így történt.
Az OTP tapasztalatai szerint az ügyfelek jellemzően egy számlát tartanak fent a hitelintézeteknél, és főleg hitelek miatt váltanak a bankok között.
A Budapest Bank szerint a legelső díjkimutatás kiküldésekor volt még érezhető reakció, azóta viszont visszaállt a korábbi, nem túl magas szintre a bankváltási hajlandóság.
A Takarékbank beszámolója alapján a díjkimutatásokkal kapcsolatos visszajelzések általában érdeklődő vagy reklamáció jellegűek.
További részletet itt olvashatók.Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!