Az Európai Unió és az Egyesült Államok tárgyalásokba kezdett, hogy a kereskedelmi és befektetési akadályokat lebontsa a gazdaság legszélesebb területén. A megbeszélések célja, hogy könnyebb legyen az áruk és szolgáltatások áramlása a két gazdasági térség között.
A kulturális élet szereplői az elmúlt hónapokban folyamatosan aggályukat fejezték ki, hogy a tárgyalások a kulturális témákról is folynának. Az EU-ban kvótát alkalmaznak a televízióban az európai filmek védelmében, néhány országban pedig - így 2011 óta Magyarországon is - kvóta védi a nemzeti zenei alkotásokat a rádiókban. A zenészek és filmesek szerint félő, hogy ezek a vívmányok egy ilyen kereskedelmi egyezmény áldozatául esnének.
A művészek ezért online petíciót írtak, amelyet mára több ezer alkotó írt alá egész Európából. Részben ennek, részben az Európai Parlament fellépésének köszönhető, hogy most a kereskedelmi miniszterek is az audiovizuális szektor kizárása mellett döntöttek.
Victor Máté, zeneszerző, az Artisjus elnöke elmondta: sikerült elérni, hogy a kulturális kérdéseket kizárják az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokból, és ezzel a sikeres magyar zenei kvótákat is megvédte az európai alkotók közössége.
Az Artisjus adatai szerint a rádiós zenei kvóták bevezetése óta érzékelhetően nőtt a magyar zene belföldi fogyasztása. Különösen a fiatalokat elérő csatornák esetében fontos, hogy lehetőséget kapjanak a magyar zenészek is, és a médiaszabályozás előtt éppen ezeken a területeken állt legrosszabbul a magyar dalok helyzete.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra