A zenei szerzőket képviselő Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület hétfőn azt közölte az MTI-vel: jelentősen, átlagosan 19,5 százalékkal javasolja csökkenteni az Artisjus a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjakat jövőre. A szervezet közleménye szerint benyújtotta az erről szóló díjszabástervezetét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, amelyet előzetesen egyeztetett a VIMOSZ és az MSZÉSZ képviselőivel.
Böröcz Lajos, a VIMOSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: javaslataikat előzetesen bemutatták az Artisjusnak, a szervezet megértette a vendéglátók részletesen ismertetett gazdasági helyzetét, és így sikerült elérni a csökkentést. Kiemelte: üdvözlik a végeredményt, a jogdíjcsökkenés következtében várhatóan több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett.
Kovács István, az MSZÉSZ főtitkára kiemelte: komoly kedvezményt jelent a csökkentés, ami a vendéglátásra vonatkozik. Emlékeztetett: a 2013-as megállapodás értelmében a szállodák és éttermek szövetsége két évre, 2014-re és 2015-re kérte és kapta meg a lehetőséget arra, hogy a szállodai jogdíjak szintje változatlan maradjon. Véleménye szerint a vendéglátókra vonatkozó mostani könnyítésnek azért lehet pozitív hatása, mert az elmúlt években számos helyen megszűntették a zeneszolgáltatást a díjak emelkedése miatt. Reményét fejezte ki, hogy több helyen ismét lesz zeneszolgáltatás az intézkedésnek köszönhetően.
Az Artisjus közleménye szerint a díjszabástervezetről a végső döntés a közigazgatási és igazságügyi miniszter hatásköre, decemberre várható a jóváhagyás. A tervezet szerint a szerzők, előadók és kiadók csökkentik, egyben egyszerűsítik tarifarendszerüket: a javaslat a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe. A jogvédő iroda szerint ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitva tartási idő súlya is csökken.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt